A Barozda együttes honlapja

Barozda-kronológia 1976-1981


1976

  • Különösen az utolsó kolozsvári diákévek alatt Pávai István és Simó József érdeklődése, a folklórkutatás mellett kiterjedt a népzenét hitelesen tolmácsoló együttes és a táncház gondolatára is. A Visszhang diákrádió szerkesztőségében, ahol Pávai hetente népzenei ismeretterjesztő műsorsorozatot állított össze, a szerkesztőség fogadóestjein napirenden volt a táncház gondolata. Kettőjük gyakorlati együttműködése magától értetődő volt, hiszen korábban már játszottak együtt rockzenét az 1972-es székelyudvar­helyi Siculus fesztiválon. A hiányzó láncszem a hegedűs volt. Az utolsó egyetemi év végén a zeneakadémia magyar diákjai szerveztek egy búcsúestet, amelyen egyenes lábúra és háromhúrosra átszerelt brácsán Pávai, csellón Simó játszott. A repertoár Lajtha széki gyűjtésének partitúra-lejegyzéseiből alakult ki.[1] A hegedűt a közös éneklés pótolta, amelyhez hozzájött a brácsa-cselló kíséret.
  • A véletlen hozta úgy, hogy 1976 őszén mindketten Csíksze­redában kaptak állást. Itt merült föl újra az együttesalapítás gondolata, amelyhez hegedűst kerestek. Pávai egy alkalommal részt vett a csíkszeredai zenetanárok kamarazenekarának egyik próbáján, amelynek szünetében a csellista Bokor Imre kezébe vette az egyik kolléga hegedűjét, s a gyimesi népzenére jellemző futamokat játszott rajta. Rögtön megkérdezte tőle, hogy lenne-e kedve eredeti népzenét játszani, amire igenlő választ kapott. Ezután odaadta neki Lajtha széki gyűjtésének néhány dallamát, amelyeket Bokor megtanult, majd bemutatatott társainak. Ezzel meg is alakult az együttes, de természetesen egyelőre név nélkül és fellépések nélkül dolgoztak a repertoár bővítésén. Azért olvasható a korabeli sajtóban,  hogy a Barozda 1977-ben alakult, mert az első nyilvános csíkszeredai fellépés óta tartják számon.
  • Simó József így emlékszik vissza erre az időszakra: „Egy bérelt egyszobában kezdődött, ahol egy ruhásszekrény, egy zongora és egy ágy volt a díszlet, egy magyar vizsla a tanú, a Barozda megalakulásához. Az első felvételeink is itt készültek. Emlékszem, Demény Piroska néni és a jókedvű Vermesy Péter jöttek ketten az UHER magnóval, mi rájátszottunk, majd Piroska néni műsora, a kolozsvári rádióban, lett az első »médiánk«”.

1977

  • Hogyan bővült az együttes négytagúvá? Hajdú Zoltán (a Baroz­da későbbi meghívott munkatársa) 1976-ban részt vett egy székesfehérvári táncháztáborban, ahol kapcsolatba került Sebő Ferenccel és Halmos Bélával. Hazatérve a csíkszeredai gimnáziumban Györfi Erzsébettel együtt próbálták reprodukálni a Sebő-lemezről tanult számokat, majd iskolai táncház létrehozásával is megpróbálkoztak. Pávai István és Simó József egy zsűrizés alkalmával figyelt fel rá először, amikor a Jöjjön haza, édesanyám kezdetű balladát énekelte. Hajdú Zoltán közreműködésével meghívták a Barozdához, ahová a Sebő-lelmezről tanult Kerek a szőlő levele című népdallal „sikeresen felvételizett”.
  • Az íratlan emlékek szerint, az addig még névtelen együttes meghívást kapott egy föllépésre, a székelyud­varhelyi Siculus klubba, ezért aktuálissá vált a névadás kérdése. Az alapító tagokon kívül Simonffy Katalin, a bukaresti tévé magyar adásának szerkesztője és Panek Kati volt jelen. Többféle javaslat után fölvetődött a Barázda, illetve annak elterjedtebb népi alakja, a Borozda. Ekkor „ugrott be” az általuk Demény Piroska gyűjtéséből ismert széki népdal, Szabó Varga György előadásában:

Szeretnék szántani,

Hat ökret hajtani,

Minden barozda szélén

Egy pár csókat kapni.

  • Ez a forma ösztönszerűen mindenkinek tetszett, s ezzel megtörtént a névadás. Csak később derült ki, hogy egy régies nyelvi formáról van szó. Dés város levéltárának egyik 1589-es keltezésű irata szerint: „és hogy ott járnak volt, az barozdába dőjtötte volt le Mátyás deák asszonyomat”; vagy 1747-ben Kolozsborsán: „adott az Nyergesen valami barozdákat 3 napi dologért”. Dés környéki adatokról lévén szó, úgy tűnt, hogy a széki dal szövege természetszerűen illik bele ebbe a nyelvjárási formába, s csak erre a vidékre jellemző. Van azonban Udvarhelyszék Törvénykezési jegyzőkönyveiben egy ugyancsak 1589-es adat: „Demeter deák foglalt mintegy barozdányi földet”, tehát székely környezetben is használatos volt ez a szóalak.[2]
  • Az első fellépések között szerepelt februárban egy Zsíl völgyi turné, az Ifjúmunkás matiné műsorával. Közben Kolozsváron megalakul a Bodzafa együttes és megkezdte működését az első erdélyi városi táncház, majd később létrejött ugyanott az Ördögszekér együttes.
  • A nyár folyamán Demény Piroska újabb felvételeket készített a bukaresti rádió Szivárvány havasán, illetve a kolozsvári rádió Vetettem violát című műsoraihoz. Októberben a kolozsvári, novemberben a marosvásárhelyi, decemberben a bukaresti rádió készít további Barozda-felvételeket.
  • Az első székelyföldi táncházat Csíkszeredában tartja a Barozda, amelyikben széki táncokat tanítanak, majd az év végéig biztatásukra és támogatásukkal megalakul a Venyige együttes, s decemberben a székelyudvarhelyi táncház is megnyílik a Barozda aktív jelenlétében, ugyancsak széki táncokkal. Az év végéig mindkét városban többször is föllépnek.
  • November 7-én sor kerül az első Kaláka-műsorra Kolozsváron, amelynek szervezésében a Barozda tagjai jelentős szerepet vállalnak. Az újonnan indult ifjúsági folklórmozgalom új médiafóruma a sajtóban sokat vitatott Kaláka, amelynek szerkesztői Csáky Zoltán és Simonffy Katalin, szakmai tanácsadója az első négy alkalommal Pávai István. A szerkesztők sorozatindító sajtófelhívásban fogalmazták meg alapvető céljaikat: „Az első és minden ezutáni Kaláka-összejövetel lehetőséget és keretet óhajt szolgáltatni a népi hagyományok ma is élő értékei szerves beépülésére a ma fiataljának midennapi életébe”.[3]
  • Az első Kaláka a korabeli sajtóvisszhangok szerint valami újnak a kezdetét jelezte: „Gondolom, nem kell senkinek különösebben bizonygatni, hogy régóta nem láttunk e tévé magyar nyelvű műsorában ennyire szívünkhöz szóló, roppant tanulságos és tettekre sarkalló műsort, mint amilyen a hétfő délutáni Kaláka volt. [...] Mert tényleg felfedezésszámba megy az, ha a beathez szokott, annak hangulatában, bűvkörében élő tizen- meg huszonéves lányok és fiúk előtt feltárjuk az ősi zene és tánc varázsos szépségeit, sallangmentes őszinte világát, olyan énekeket daloltatunk velük, amelyek mélyen zengő lelki húrokat pengetnek, s az együvétartozás, a közösségi érzés olykor nyers, de mindenképpen nagyon erőteljes kifejezői”.[4]
  • Ugyancsak novemberben, a Barozda, másik három táncház­együttessel közösen (Bodzafa, Ördögszekér, Harmat) a zsűri különdíját kapta a csíkszeredai Ifjúsági Zenei Fesztiválon. A díj: egyhetes közös gyűjtőút útiköltségének finanszírozása az együttesek tagjai számára. A gyűjtőútra az újév hetében került sor Gyimesben, Felcsíkon és Sóvidéken. Ezalkalomból az együttesek közös műsorral léptek fel a csíkszeredai Ifjúsági Klubban (1978. január 3.) és a hidegségi művelődési házban (január 6.).
  • Májustól októberig nyolc alkalommal sugározta a bukaresti tévé magyar nyelvű adása Demény Piroska eredeti észak- és közép-mezőségi népzenét és néptáncokat tartalmazó dokumentumfilmjeit: Mezőkeszü (május 10, 16), Magyarszovát (június 20, 27), Szép­kenyerűszentmárton (július 18, augusztus 22), Ördöngösfüzes (szeptember 19, október 17).[5] Ezek a műsorok is hatással voltak a táncházak létrejöttéhez szükséges kedv és szakismeretek terjesz­tésében.

1978

  • Az év a januári marosvásárhelyi Kalákával kezdődött, s ezáltal a Kis-Küküllő mente (Küküllődombó, Ádámos, Magyarki­rályfalva) népzenéjének közelebbi megismerésével. A Barozda már korábban is játszott innen származó felvételeket Kallós Zoltán és Demény Piroska gyűjtéséből, sőt egy innen származó dal lett a tévéműsor „Kalákába-hívogató”-ja (A dombói nagy hegy alatt), már az  első Kalákától kezdve.
  • Februárban Porzsolt Viktor, a kolozsvári rádió zenei szerkesztője ismét felvételeket készít az együttessel.
  • Február-márciusi székelyföldi turné: Gyergyószentmiklós, Szárhegy, Ditró, Gyergyóalfalu, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Zetela­ka, Szentegyháza, Csíkszentmárton.
  • Március 12-én részvétel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi ifjúsági klubok művészegyütteseinek seregszemléjén. 

  • Március 19-én a Barozda fellépett az Ex Libris nemzetközi kiállítás megnyitóján, a Kájoni Kódex táncdallamaiból összeállított anyaggal. Ez a műsor vezetett később a Kájoni együttes létrehozásának gondolatához. A könyvjegy-tárlat május 7-től Udvarhelyre is átkerült, ahol ugyanaz a műsor megismétlődött a megnyitón.
  • Április 2-án került sor a besztercei Kaláka-felvételre. A nyilvánosan nem deklarálható cél: a szórványmagyarság folklórjának megismertetése (Nagysajó, Vice, Magyardécse), illetve a szór­ványban élő városi magyar fiatalság (Beszterce, Temesvár) bevonása a táncház­mozgalomba. A műsoron bátosi szászok is szerepeltek hagyományos táncaikkal.
  • Ugyanebben a hónapban: tévéfilm készül a Barozda terepmunkájáról (népzenegyűjtés) és művészeti tevékenységéről (szerkesztő Simonffy Katalin); a zenekar a zsűri különdíját nyeri el a havasalföldi Sloboziában rendezett országos folklórfesztiválon (rádiófelvétel is készül); május 9-én részvétel a bukaresti rádió román nyelvű adása által szervezett, egyenes adásban közvetített országos népzenei hangversenyen.
  • Májusban kerül sor a csíkszeredai Kalákára. A szervezők Hunyad, Brassó, Hargita és Bákó megyéből hoznak falusi folklór­adatközlőket. Az engedélyező szervek csak utólag jönnek rá, hogy valójában a bukovinai, barcasági, gyimesi és moldvai „csángók” Kalákájáról van szó. Sok év óta ez az első eset, hogy moldvai magyarok nyilvánosan szerepelhetnek, magyar nyelven énekelhetnek erdélyi hivatalos rendezvényen. „A csíkszeredai összejövetelre meghívott csángók (Déva mellől, Brassó környékéről, valamint Moldvából) színpompás, gazdag, kötetlen előadása természetesnek hatott, s mert a táncosok többsége az öregebbekhez tartozott, úgy is említették, mint az öregek Kalákáját, amelyből elmaradtak az addig szokásos vetélkedők.” – írja az eseményről a korabeli sajtó.[6]
  • Júniusban a Barozda a csíkszeredai Művelődési Ház irodalmi körének vendége, majd föllép a Művelődés című havilap 30 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Egy június 23-án összeírt jegyzék szerint a Barozda akkori repertoárja Gyimes, Csík-, Udvarhely- és Marosszék, Sóvidék, Sajó mente, Vízmellék, Kutasföld, Egyed vidéke, Közép- és Észak-Mezőség, valamint a Kis-Szamos mente népzenéjét foglalta magába, kiegészítve a Kájoni-kódex történeti táncdallamaival.
  • Ebben az évben a Barozda ajánlatot kap egyéni nagylemez készítésére, amelyet megoszt az akkor működő többi erdélyi táncház­zenekarral (Regösök, Venyige, Bodzafa, Ördögszekér), az erdélyi táncházmozgalom egységes dokumentálása és arányos támogatása érdekében. A felvételek 1978 júniusában készülnek a bukaresti Electrecord stúdiójában. A hanglemez a következő év elején jelenik meg. A lemezen Györfi Erzsébet két másik együttes felvételein is közreműködik (Bodzafa, Ördögszekér).
  • Augusztusban a Barozda két görögországi folklórfesztiválon vesz részt (Lefkasz, Athén,).
  • Ősszel Pávai Istvánt és Simó Józsefet katonai szolgálatra hívják be, ezért a Ba­rozda tevékenysége fél évig szünetel. Az első  székely­udvarhelyi Táncháztalálko­zón, Bokor Imre az udvarhelyi Venyigével muzsikál.

1979

  • A katonáskodás utáni újrakezdés egyik eseménye a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola által szervezett Móricz Zsigmond emlékünnepségen való részvétel.
  • Június 9–10-én az együttes részt vesz a Székelyudvarhelyen megrendezésre kerülő II. Táncháztalálkozón, amelyen a táncházze­nekarok mellett moldvai, székelyföldi, kutasföldi, mezőségi és kalotaszegi adatközlők is szerepelnek. Ezalkalomból találkoznak egy tudományos ülésszak keretében az erdélyi magyar néprajzkutatás legjelesebb képviselői.
  • Szeptember huszadikán a Barozda fellép a Kájoni János születésének háromszázötvenedik évfordulója alkalmából a Csíkszeredai Megyei Múzeum által rendezett, In Memoriam Joannes Kajoni című emlékműsoron, a csíkszeredai Mikó vár udvarán. Itt veti föl Miklóssy V. Vilmos először a későbbiekben évente megrendezett Régizene Fesztivál ötletét.
  • December 8-án a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Házban lép föl „a Barozda csíkszeredai táncházzenekar”, az akkori egyetlen magyar ifjúsági lap, az Ifjúmunkás matinéján.

1980

  • Június 7–9 között tartják az első csíkszeredai Régizene Fesztivált, amelyen a Barozda tagokból alakult és további közreműködőkkel kibővített Kájoni együttes magyar vonatkozású 16–17. századi európai tánczenével mutatkozik be.
  • „A gondolat a jó félévvel ezelőtti (1979. szept. 20-i) Kájoni emlékhangversenyen született meg. Akkor, Kájoni-dallamok mellett más középkori művek is megszólaltak (sőt, népzene is kiegészítette a műsort). Csak egy lépés kellett ahhoz, hogy a kitűnő zenei hangulati keretet biztosító Mikó-vár udvarát alkalom­adtán kizárólag a régi zenét megszólaltató együttesek rendelkezésére bocsássák”.[7]
  • Ezen a nyáron szervezik meg az első erdélyi táncháztábort, Gyimesfelsőlokon. A rendezvény célja zenészek és táncoktatók képzése a táncházi igények kielégítésére.
  • Ősszel immár Kájoni együttesként bemutatják az Öt évszázad zenéje című új műsorukat, a csíkszeredai Mikó-vár kápolna-termében, amely a 14-től a 19. század elejéig átfogja Európa tánczenéjét. A Kájoni és a Barozda együttesek mellett közreműködik a Villanella kamarakórus. A két együttesnek ez az első önálló műsora, egyben itt jelennek meg annak a műsorkoncepciónak a csírái, amely a népzene és a műzene sokévszádos kapcsolatainak kidomborítását tűzi ki céljául.
  • Négy évvel később ezt a műsorszerkesztési elvet így értékelte Boros Zoltán, a bukaresti televízió magyar adásának zenei szerkesztője és a Régizene Fesztiválok rendező-műsorvezetője: „A Kájoni akkor találta meg a hitelességhez vezető legbiztosabb utat, amikor felhasználva a Ba­rozdában szerzett népzenei tapasztalatokat, régmúlt századok muzsikájából azt emelte ki, aminek valamilyen köze van a folklórhoz. Mert az élő népzene tévedhetetlen iránytű. Amint Kodály mondta: ha népzenével a fülünkben közelítünk a régi korokból kezdetleges írásmódban fennmaradt zenei anyaghoz, »megnyílik titkos értelmük«”.[8]

1981

  • Ebben az évben jelenik meg Panek Kati kislemeze, amelyen a Barozda biztosítja a hangszeres kíséretet. A felvételek egy évvel korábban készültek a kolozsvári rádió stúdiójában.
  • Április 5-én az Ifjúmunkás, a bukaresti televízió magyar szerkesztősége és a helyi művelődési szervek táncháztalálkozót szerveznek Kolozsváron, amelyen a Barozda is muzsikál. A találkozón román és német néptáncegyüttesek is részt vesznek, valamint adatközlők lépnek fel Klézséről, Gyimesközéplokról, Csíkjenőfalváról és Körösfőről.
  • Június 12–15. között sor kerül a második Régizene Fesztivál megrendezésére, melyen a Kájoni együttes további magyar vonatkozású régizenei emlékeket szólalta meg. A fesztiválon újdonságként hat, hogy ezúttal a Barozda is föllép, s a sepsiszentgyörgyi Tinódi együttessel közösen egy-egy dallam népzenei és műzenei változatait állítja párhuzamba, majd több műzenei eredetű dallam vidékenként eltérő módon folklorizált variánsait mutatja be.
  • Az újítást a kritika is értékelte: „Nyitottság jellemezte ezt, az idei, csíkszeredai fesztivált is: a népzene irányában. Pazar ötlet volt a Barozda fölléptetése! A népzenei talajban továbbélő régi műzenét, illetve a régizenébe benyomult népzenei idiómát bravúros hozzáértéssel és hatásossággal szólaltatta meg az együttes. A szászcsávási Török bársony süvegemet a fesztivál központi eseményévé, kulcsélményévé tudta emelni”.[9]
  • A sikereken fölbuzdulva a rendezők fölvetették a továbbfejlesztés lehetőségeit: „Föltétlenül a helyi adottságok – a Kájoni örökség, na meg ennek ápolója, a Mikó-vár, a kétezerhatszáz síppal rendelkező somlyói orgona – igénylik, hogy a csíkszeredai Régize­ne Fesztivál olyan országos rendezvénnyé váljék, amelynek nemzetközi kitekintése legyen. Ilyen keretek között azt sem tartom grandiózusnak, hogy például a Mikó-vár gyönyörű és sok lehetőséget kínáló udvarát oly módon is kiképezzük, hogy a minálunk elég mostoha klimatikus tényezőket a szabadtéri rendezvény időszakára teljesen kiiktassuk”.[10] Még szétszedhető elemekből álló színpadépítésre is készült részletes terv, de az illetékes szervek nem kívántak beruházni a rendezvénybe, a szervezőknek azt a javaslatát, hogy a fesztivált nemzetközi szintre emeljék, sem ebben, sem a következő években nem fogadják el. Így a magyarországi régizene-interpretáció jeles képviselői (pl. Malina János) csak a közönség soraiból szemlélhették a rendezvényt.
  • Szeptembertől Pávai Istvánt kinevezik a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes művészeti titkárává. Távozása után Kostyák Alpár lesz a Barozda kontrása. A Barozda és a Kájoni együttesek vezetését Simó József veszi át.

Jegyzetek:

 [1] Lajtha László: Széki gyűjtés. Népzenei monográfiák II. Szerkeszti Lajtha László. Zeneműkiadó, Budapest, 1954.

 [2] Erdélyi Magyar Szótörténe ti Tár I. Anyagát gyűjtötte és szerkesztette Szabó T. Attila. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975. 582–584. „1589: es hogi oth Jarnak volt az barozdaba dewyteotte volt le Matyas deak Azzoniomat; 1747: adott az nyergesen valami barozdákatt 3 napi dologért; 1589: Tudom aztis hogy Demeter deak foglalt mint egj barozdanj feoldett de en ne(m) hallottam hogy ezertt zolittotta volna megh az varas.”

 [3] Kapcsoljuk be a tévét! A Hét, 1977. 46.

 [4] Péter Sándor: Kalákások. Megyei Tükör, 1977. november 25.

 [5] Lásd: Simonffy Katalin: Néptánc a képernyőn. Művelődés, 1977/11.

 [6] Cs. Gyimesi Éva sajtószemináriumának összeállítása 35 év fiatalság. Táncház, Kaláka és mi címmel. Művelődés, 1979. 8.

 [7] Orbán Balázs tudósítása. Hargita, 1980. június 10.

 [8] Boros Zoltán: Kájoni / Barozda. Utunk, 1984. 14.

 [9] László Ferenc: A zene – egy. Hargita, 1981/141.

 [10] Miklóssy V. Vilmos: Rendezői szemmel a fesztiválról. Hargita, 1981/141. Lásd még Béres Katalin: Csíkszeredai régizenei napok. (Interjú Pávai Istvánnal). Művelődés, 1981/8–9.